…ahol a beton véget ér, ott kezdődik a Világ!
Magashegyi mélázások
…legutóbb nem tudott mindenki eljönni, aki szeretett volna, így ez a diaporáma az előző előzőnek az ismétlése. 
Persze most is soXeretettel van a meghívás, a rövid (kb 15 perces), de annál szebb diavetítésre. Igen, igazi analóg fotók! a Magas-Tátra ormaiból, az Alpok fehér legelőiből és túlnyúlunk az északi sarkkörön túlra is.
időpont: 2012.05.31. 20:00 /kéretik időben megjelenni/
helyszín: Mészöly utca 1.
Excelsior klub
(zene)
“Ebben a szerény könyvecskében, melyet kezében tart a tisztelt olvasó, a magyar és magyar származású Nobel-díjasokat sorakoztattuk fel. Mintegy függelékként azonban szót ejtünk azokról is, akiket felterjesztettek erre a díjra, illetve eredményeikért kiérdemelték volna ezt a kitüntetést. Elsősorban a tanulóifjúság figyelmébe szeretném ajánlani a könyvet. Azért, hogy lássanak példát állhatatosságban, kitartásban, alaposságban és pontosságban – ugyanis ez minden siker záloga. Azért, hogy büszkén tekintsenek a nagy elődökre, akiknek nyomdokain haladva erőt meríthetnek a fáradsággal és sok lemondással megszerezhető, ám mindenért bőséges kárpótlást adó tudás megszerzéséhez”
egyszer egy királyfi mit gondol magába
hi-hi-hi-ha-ha-ha, mit gondol magába
el kéne menni az Magas-Tátrába
hi-hi-hi-ha-ha-ha, az Magas-Tátrába
ott vagyunk. megvagyunk. este utat választunk. JÓL választunk, mert ezen is nagyon sok múlik! először csak kicsit választunk, aztán jöhet a krém is. Milyen az idő, milyen tájolású a fal, milyen körülmények vannak, milyen felszerelés, milyen az edzettség, az aktuális fittség stb….. az első este “Szczepanského cesta” -t nézzük ki. IV-es, 2 órára adják aztán lejövet a Német létrán.
A Német létra!
fülembe cseng a pár történet, amikor a nagy mászók sikeresen másznak, de a lejövet helyett kicsúsznak .... ha össze vannak köt\/e akkor mind a ketten...
mindig figyelni kell!
a veszély nem múlik el, csak megszokjuk.
(1) Szczepanského cesta. Beszállunk, egy kicsit lejjebb, mint ahogy az út adja, így a könnyű lépcsőház eleje helyett ‘bemelegítőt mászunk’. Egy szép balra traverz az út; variánsát nyomjuk: a végén jobbra kanyart felcseréljük egy további bal traverzre. /16a/ Péter standol, jövök! Csákányok (név szerint: Stan & Pan) harapnak, imádom. Péter mellett elviharzok, annyira állok meg, hogy a cuccokat átvegyem. Kulcshossz előtt találok egy párkányt, ahol a lábam és a kötél is elfér. You-3,1415! Sőt, egy szög is van! ‘Barátkozom’ a fallal és csinálok egy tanítható 2 pontos standot.
Peti megy most elől,
kulcsban szintén talál egy szöget, akaszt
és máris további szakaszt
tud maga mögött,
hö-hö
megy, mint a karikacsapás
pedig jégcsákánnyal nehezebb,
felfele, egyre kevesebb…
Következő standomnál ahogy megrántom az éket, egy darab ( “picike kis”) szikla és az ék is kijön a falból. Javítok. Standoltam. Kifújok, mosolygok. Tetszik az út, jó az idő. Északi falban vagyunk => stabilabb a hó/jég és napszemcsi se kell . A határok alatt mászunk, az adrenalin fröccs egyszer se önt el. (Be)gyakoroljuk a mászást, egyfajta éles-gyakorlás az itthoni drytoolingozás után. Pan nevű csákányomnak ez az első avatós útja: jól nyomja. (Stan: a Banánban mutatta meg tehetségét). Még egy holló párost is van időm megfigyelni. (Monogámok) A hollót a krákogó hangjáról ismerem fel, meg persze a szép méltóságos sziluettjéről. A jégcsákánynak is tetszik a hangja! rrrragad a jeges sziklára. De nagyjából csend honol, egy-két kattintás hallatszik, hol a fotógépé, hol a karabineré.
még mindig a standban – az idő áll,
a csendben megjelenik Peti - mellém áll.
-Szevasz! Jó nem?
-Ahha!
Nyomulunk tovább, a közepéig több szép rész is van. Utána II-III-as. Az “a” variáns sokkal jobban adja magát, arra megyünk. Jön egy könnyű kuloár egy ehhez illő “standdal”, aztán…Fenn vagyunk! Először vagyunk a Német létrán, felismerem. Nem lehet más. Szóval erről a helyről szólnak a fámák. Egy nagy lapos részen vagyunk, ahol 20-30-an is elférnek.
Pakoljunk be
a) kötelet + cuccokat és a
b) csokit is.
Óvatosan megyünk visszafele, 1-2 kuloárt elhagyunk és a láncos részhez érünk. Ez majdnem a vége. Lánc után jön egy meredekebb “kifolyás” és már a fal alatt vagyunk. Innen már csak gyalogút, aztán egyszer csak egy radler a kezemben Good job soldiers!
Stan & Pan a "felszökkenünk egy jeges részen"-nél.
(next)
ott vagyunk. megvagyunk. este utat választottunk. Nézhetjük a krémes részt. Škótska anabáza (M4+) 7h. Maradunk az északi falnál. Beszállás az előző közelében, (járt utat… ) Külön-külön felszökkenünk egy jeges részen, a beszállás aljában felnézünk,
nem kecsegtet széppel: áthajlás a III-as résszel. Ha ez ilyen, akkor az áthajló IV+-ra most nem vagyunk kíváncsiak. (next-path) a mellette lévő Lavy Y-hoz csákányozunk. Nyomokból pontosítjuk a beszállás helyét, sőt, még szöget s látunk. Peti lódul neki.
sziklán jég
jegen két
centis rész
pont nem jó, pont zavar
hosszú lenne így ez a
pitvar.
Pít vár
de már a standban, én nyomom elől a kunsztban
||: Lenézek a feljött jeges részen;
az sem túl jó,
nah jó,
megpróbálom.
egy-ké-hááárom
lépek egyet
lépek kettőt
pislogok
itt már van adrenalin fröccs.
a jó fajtából. :||
Szög, nagyon megakasztom. Egyet fújok. Megvan. Kinézem a következő célt.
Most olvasd vissza az előző részeket ||: 4x! :||
Nem megyünk itt túl gyorsan. És ez nem a legnehezebb rész. Tanakodunk,
Két űrhajós áll a Holdon. Nézik a Földet, majd egymásra néznek, majd az űrhajóra, újra a Földre, az űrhajóra, és újra egymásra.
– Ne nézz rám így, vazze, nem én hagytam benne a kulcsot!
"és onnan egy szépet ereszkedünk"
végül is lejövök. Én nem “hagytam benne a kulcsot”. A szög, amit utoljára akasztottam, gyanús. Kipróbálom, beleütök egyet a csákány kalapács részével: vagy 2 centit még beljebb megy. Nah jó, hagyjuk az egészet a 3,1415…. Mindig hallgatunk az ösztöneinkre! Találok egy hurkolható stabil, tömböt… búcsút veszek a hevederemtől. Mégiscsak lefele a jeges részen.
Vissza
mászunk
egyre jobb-
ra tendálunk
míg végül is egy
szöget+szöget nem
találunk és onnan egy
szépet ereszkedünk
|
o
/|\
./\.
Fiatal az idő; Stan & Pan éhes, harapnának valamit. Tegnap láttunk egy (2) 2 kth-as utat. Topo nincs, de egyértelmű az út, a lejövet a Német létrán. Az első kötélhosszon gyorsan felszökkenünk, találunk egy szöget egy lapos részen. Itt kötözködünk össze. Innen is egyértelmű az út. Kellemetes. Van benne egy-két III+ vagy IV- os nyúlás. Pont az a kellemes.
Kéményt kerülünk, később kuloár, királyság!
Visszajön a mászós kedvünk. Az út tetején még egy nittet is találunk, ahonnan egy kicsit ereszkednünk kell és máris a Német létrán gyaloglunk. Hazamenet még találunk egy nagy sziklatömböt és jó kemény a szélfútta vályúja, ahol az összes boulder problémát megoldjuk – csákánnyal.
Most már Stan & Pan jól lakott, mi lettünk éhesek. Jé, nem is ettünk még ma. …aztán egy Radler a kezemben. Good job Soldiers!
(next)
ott vagyunk. megvagyunk. este utat választottunk. Milyet? Legyen valami könnyű, de mégis kellemes, levezetős, valami csúcs is legyen benne, jó idővel (se ne meleg se ne hideg), mászni is kelljen, … áh ezt csak a bíró lánya tudja megoldani Tegnap egy nagy lavina lejött a Bélai Tátrában. Több kicsi a déli oldalakon. Nem mindegy, hol mászik az emberfia. Maradunk az északi falnál.
Nyomjuk, a (3) Német létrát felfelé és onnan a Maly Kezmarsky Kopka irányába fel a gerincére. A baloldali kuloárt választjuk mi is, ami kivisz a gerincre. (foto-topo) A “tegnapi – többiek” nyomát követjük egy ideig. A kuloár tetszik nagyon. Látok egy vízjeget egy nagy tömbön megfagyva, tiszta, semmi fölös, csak a megfagyott, átlátszó jég a tömbön, alatta az É l e t (zuzmó, moha). Nagyon tetszik, mélázok rajta, de a fotógép a táskában. És a csúcsig benn is marad. A kuloár kellemes, a tegnapi boulder problémák újabb lendületet adtak a mai mászáshoz. Peti néha nyomja rám a porhavat. Figyelni kell, jég kevés helyen, a szikla okés, a hó teteje néha (be)törik: alatta porhó.
Biztos pont mindig több akad.
Határok alatt.
Kuloár vége, szikla. Merre? Tömböt kerülünk, balról.
Érzem, hogy keményebb
+ kötél nélkül inkább nem
=> visszamászom (később kiderül, hogy IV-V-ös az út)
Tömböt jobbról jobb kerülni. Kellemes, nem túl kitett részen fel egészen a Kezmarsky Kopa gerincére. Felsóhajtunk, fotógép előkerül, mosoly van az arcokon. Fél csúcs érzés, de a kilátás príma. Kékítő mindenfelé. Onnan gerinc mászás a Maly Kezmarsky Kopkara. Előttünk lebeg a Villa gerinc. Majd azt is jó lenne megtolni. Az idő csodás. Sőt, kezd meleg lenni. Most már olvad(hat) minden. Útból kijöttünk. (Peti, Jzy) Ezt jól betoltuk a csúcscsokival együtt. Egy hólejtőn a gerincre ki, onnan a Nagy-Morgás nyeregbe indulunk.
A hó
kásás.
Pfuj. Nem
szeressük.
Átkerültünk a
déli oldalra, ahoo
ooooooooooooool
kicsúszooooooooom
jön a beivódott mozdulat, megfogom magam.
Done.
Get up stand up, dont give up the ‘fly‘.
Irány a szikla – most.
Kecskézünk rajta.
Konkrétan a gerincen jövök és minden felfelét megmászom. Így pár új sorral bővül a csúcsaim száma. Morgást is meglátogatom, míg Peti hesszöl egy nagyot a nyeregben.
Kedvesebb emberek vannak itt, kiderül lengyelek.
Elindulunk a piroson lefele.
Minek hoztam a lapátot, amikor nem használtam. Hát most! Az aljában egyik kézzel a lapát nyelét, a másikkal a csákányt fogom. Rötyögésemtől hangos a völgy. Buckázok, mókázok és nem lehet levakarni a mosolyt az arcomról. Részben odafagyott hótól, részben a telítettségtől.
A ház felé vesszük az irányt, van időnk végiggondolni a mászást, konstatálni, hogy egy szép NAGY kört mentünk. Ma és az elmúlt 3 napban. Good job & Well done!
Jó estét, jó estét gazdag bíró lánya.
Kerüljön a házba, üljön a lócára.
hi-hi-hi-ha-ha-ha, üljön a lócára!
This slideshow requires JavaScript.
“A császár-pingvinek határtalanul fürkész-nép, mindent apróra szeretnének kiszimatolni: messze földről elvándorolnak a motoros kocsi vagy az ember csodájára. Kirándulásaikon a vezér vontatott éles kva-kvakolással tartja együtt csapatát. Egymástól messze elhaladó csapataik is így üdvözlik egymást.
Az első csapat, amely megérkezett, töviről-hegyire megvizsgálta a csónakunkat, aztán átuszott a tavon, a tanyára. Amikor aztán fölfedezték a kutyákat, minden más érdeklődés feledve volt. A felfedezés után napról-napra érkeztek ujabb csapatok és egyenesen a kutyaólakhoz vették utjokat – lehetetlen volt arra nem gondolni, hogy messze földön híre ment a kutyáknak.
Találkozások alkalmával a császár-pingvin nagyon szertartásos, akár társaival, akár az emberrel, vagy kutyákkal találkozik. Igy egyizben felénk, betolakodó idegenek felé közeledtek bukdácsoló sorban. Egy hatalmas “polgármester-forma” fickó vezette őket. Tekintélyes távolságra megállottak, a vén hím odabicegett hozzánk s olyan mélyen bókolt, hogy a feje csaknem érintette a mellét. Lehajolt fővel, mormogó hangon hosszú beszédet vágott ki: beszédét befejezvén, fejét udvariasságból még egy ideig lehajtva tartotta, aztán fölemelte, csőrével akkora kört írt le, amennyire csak a nyaka engedte, és végül szemünkbe nézett, hogy vajon megértettük-e. Ha nem értettük meg – mint rendesen történni szokott – előről kezdte.
Végtelenül türelmes volt a mi ostobaságunkkal szemben, de tábora már nem volt ilyen türelmes ő hozzája és biztosra vették, hogy vezérük csak zavart csinál. Csakhamar előredöcögött egy másik hím, félretolta az elsőt, mintha csak mondaná:
- Majd én megmutatom, hogy kell ezt csinaálni.
És előről kezdte a műveletet.”
először nézd meg, aztán mesélem: http://www.youtube.com/watch?v=iYbouq24Eg4 - Incredible Goalkeeper Saves
Tényleg nézd meg! vagy már lehet, hogy nem is kell mesélnem? és érted, hogy miért jó kapusnak lenni?
This is ...
Kapus “pályafutásom” előtt…
általános iskolában én voltam a legkisebb és a gól lövés a nagyok játéka volt, talán innentől kezdődött, hogy “jó, akkor berendezkedek oda hátra”. Középiskolai 4 év elég gyorsan elment (Úristen )… harcoltam én mindenhol (érettségit nem számolva), de egy konkrét játékra se emlékezem, csak a pályára. (szürke beton). Egyetemen a bajnokságokban ki-kisegítettem egy-egy csapatot. Ismét kezdett kialakulni, hogy inkább hátul vagyok. Persze a robbanékonyságom miatt, sokszor “kéredzkedtem” ki; csak a technikám nem volt elég ügyes, hogy jól be is fejezzem az akciókat. Csíszolgattam én ezen, főleg amikor a 3-4 fős kollégiumi focikat nyomtuk Szegeden. Volt, hogy én csodálkoztam a legjobban: megnyertük a kollégiumi foci bajnokságot Totyával meg a TF-es papírkutyákkal. Lett is esti hadd-el -hadd… Aztán Budapesten Péter barátom szervezett focit, ahol “grundoskodtunk”, majd komolyabb fordulatot az vett, hogy az egyik munkahelyemen az üzleti liga meccsekre eljártam. Itt már csak kapus voltam. És egyre kevesebb gólt kaptam. Majd kétszer megválasztottak legjobb kapusnak.
Kapus “pályafutásom” alatt…
Az üzleti ligában megtanultam, de hozzászokni sose tudtam, hogy az ellenfélen kívül a bíróval is “meg kell küzdeni”. Nem egyszer volt arra példa, hogy egy rossz bírói döntés révén az csapatszellem felborult. Erre a legsúlyosabb eset, az volt, amikor egyik ágazati bajnoksági rájátszásban az ellenfél kezezése után még ők hozhatták a labdát, amit (a mi csodálkozásunk miatt) a kapuba értékesítettek. Aztán ez miatt ki is kaptunk. Azt hiszem, hogy ezt nem tudta befogadni a fair agyam. Se azt, amit az egyik “gól király” is rendszeresen csinál(t ?): nem várja meg a kapust a kapuba érkezését oldaldobásnál, ha oldalra ki kellett futnia. A labdát bedobja a játéktérbe, míg a kapus próbál visszarohanni a kalitkájába. Persze gólt kell szereznie. De milyen áron? Az ilyen dolgokon nehezen tettem magam túl, persze tudatosítani mindig is kellett: a játék addig tart, ameddig a bíró a sípot meg nem fújja. Ebből az esetből is adódik: az ellenfelet meg kellett ismerni, és hozzá igazítani a játékot. Külön megköszöntem azoknak a játékosoknak, akik tényleg fair-play-jel játszottak. Ezekről, a meccsek eredményétől függetlenül, el lehetett mondani, hogy jó játék volt. Ezeket szerettem a legjobban; ha erős volt az ellenfél, lehetett fejlődni, ha egál, lehetett bízni a szerencsében, ha gyengébb, lehetett igazán a játékunkat játszani. Kb. ez volt.
…és akkor elérkeztünk egy sarkalatos kérdéshez: ki miért focizik. Sok esettel találkoztam, de kettőt kiemelnék: a cégnek a csapatépítő jellegét használták ki verseny formájában (kvázi, akik játszani szerettek volna) meg voltak, akik nyerni – bármi áron. És akkor itt hallottam / tapasztaltam nem túl etikus dolgokat is. A csapaton belül egyeznie kell a célnak. A hibákból tanulni kell, beépíteni a következő játékba, gyakorolni, – különben azt szoktam mondani, – lehet menni a grundra. Nálunk (az első üzleti ligás csapatomban) kavarodott pár dolog. Idővel úgy oldódott meg, hogy alakult egy másik, erősebb és eredmény centrikusabb csapat, akik egyet akartak és tudásszintben is kiegyensúlyozottabb volt. Csapatkapitányunkat nemcsak tudása miatt, de embersége miatt is mindenki tisztelte, kedvelte. Csak, hogy tudd Imi .
bemelegítés
Fontosnak tartottam a kapus bemelegítését és erre kértem is minden alkalommal a srácokat: rúgjanak párat nekem. Meg, hogy erre legyen is időnk még meccs előtt. Tehát egy kapusnak kell a leghamarabb megérkeznie. Egyrészt a ráhangolódás, másrészt a reakciók gyorsabbá tételére is kell az előtte való gyakorlás. Nem egyszer kell a hirtelen irányváltoztató labdát a kaputól eltolni. Idézgetni fogok az üzleti liga közvetítéseiből: – “Egyetlen komolyabb védenivalója akadt az IT-Services kapusának, Baricz lőtt fordulatból, Vainel lábbal hárított.” – “Zientak Zoltán hatalmas bombája alighanem az egyenlítést jelentette volna, ha Vainel Gyula nem véd parádésan, nem sokkal később pedig Szőke István csúsztatott fejese tévesztett éppen, hogy célt, a játékszer a kapufát is érintve hagyta el a játékteret. ” -”Németh tüzelt mindkét szélről, majd Lantos megpattanó lövését kellett összeszednie Vanielnek.“
A kapusnak végig ott kell lennie fejben is. Azt csináltam, hogy ha nagyon nem jött a labda és fenntartsam az ingerküszöbömet, a kapufélfán húzódzkodtam vagy éppen gyakoroltam a kézen átfordulást, kézenállást. Egy ilyen alkalommal, amikor nagyon éreztem a labdát a játékot és az eredmény döntetlen volt, úgy éreztem, hogy enyém itt a tér: - ”a mérkőzés embereként ünnepelhették őt társai, ahogy a találkozó nézői is Vainel Gergelyt, aki a játék 30. percében a korábbi kolumbiai válogatott, Rene Higuita legendáját keltette életre némi módosítással, az Uniqua léc alá tartó lövését védte kézenállva a kapus.
Íme az eredeti mozdulat: http://www.youtube.com/watch?v=yCxe4r6SjH0 “
Nagyon funny volt. A srácok nem akartak hinni a szemüknek, ez volt az első eset. Uraltam a helyzetet és nagyon tetszett. Volt, hogy csináltam még ezt párszor, de ehhez megfelelő labda- ív és sebességnek kellett lennie. Mindig kivédtem így. Volt, hogy egy lábbal védtem ki, míg 2 kéz és másik lábtámasz volt, illetve volt, hogy hogy kézenállással sikerült. De a gyors és cseles lövéseket persze nem ilyen módszerrel kell védeni. Megvolt a belső komfort érzésem .
- ”A legveszélyesebbnek Molnár bizonyult, aki négyszer is tűz alá vette a vendégek kapuját, ám Vainel kétszer is nagy bravúrral hárított. “
- “ A végén több lövéssel is megkínálták Vainelt, a hazaiak kapusa azonban minden kísérletet hatástalanított“
- ”A félidő végén aztán Vainelnek is akadt munkája, két távoli kísérletet kellett hárítania, de egyik sem okozott neki különösebb gondot.“
Ketrecben
Irányítani is kellett a hátvédeket. Ezt megszokni és tudatosítani nehezen ment az elején. Néha kiabálni kellett: vagy izgultam vagy nem hallották. Aztán egyre jobban ment, a többiek megszokták és figyeltek is rá(m). Ennek örültem. Aztán jöttek nagyon jó játékosok (pld. Taki) és maguktól tudták a helyüket. Ennek örültem a legjobban. Kezdett a csapat egymásra is figyelni. Ez időben kezdett a fenn említett erős csapat igénye kialakulni. Közben volt, hogy 3 különböző ligában védtem vagy éppen hívtak a Péter féle “grundra”. Mindegyiknek megvolt a maga specialitása. Az egyiknél többször kellett “7-eseket” védenem. Sose felejtem a srácok fejét: nagyon örültek: a legtöbbjét sikerült kivédenem. Néha csak annyira tudtam beleérni, hogy kapufára toljam ki, ritkábban ki is védtem.(–>)
Egyszer lemértem, hogy mennyivel tudom megrúgni a labdát: 82 km/h-val. wow. Persze a csatárok szerintem olyan 90 km/h vagy feletti is simán nyomják. 7 méterről amikor rúgják a labdát van 0,28 secundumod megoldani a helyzetet. ”A teljesen széteső hazai védelmet és a gyakran kiszolgáltatott helyzetben hagyott Vígh kapust az utolsó percekben Bán Viktor kárpótolhatta volna, büntetőjét azonban védte Vainel.” No persze itt jön elő a “megjóslási tehetség”. Ki lehet számolni, hogy merre fog menni a labda: hogy helyezkedik a rugó, milyen lábas, mennyire ideges, és hogy mit néz előtte és manából le lehet kérdezni . Szóval vagy ki lehet számolni vagy nagyon sokszor volt szerencsém. És próbáltam nagy felülettel védeni a kaput. ”A térfélcserét követően az SAP nyitott akciókkal, Rozs került ziccerbe, Vaniel testtel hárított.“
(–>) Ezzel tudtam motiválni / spannolni őket. És ez is fontos. A céges egész napos meccseken is kellett 7-eseket védeni. Bizony ilyenkor is nagy a “nyomás”, viszont ha kivéded félIsten vagy és pld. lehet a kupából a sört locsolni. Jupiiiiiiii!
A játék és eredmény igényből épült közben egy erősebb csapatszellem, az erőseket magunk mellé vettük, majd ez kinőtte magát és lett egy szuper csapat, amire ma is úgy gondolok, hogy szinte bármit el tud(ott volna) érni. Ha van egy szuper jó kapusuk 
. ” legnagyobb lehetőség Vida Péter előtt adódott, közelről már-már csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, ám a lövő cselére eldőlt Vainel kapus még hihetetlen bravúrral utána nyúlt a játékszernek, és lehalászta a támadó lábáról. ” A szinte szó a fociban a bírókon és az ellenfeleken is múlik. Minden pozícióra megvan a tapasztalt, csapatjátékos emberke. Van egy mindenki által elismert kapitány. Mi kell még? Pár sörözés (amit hiányoltam) és kész az örök Barátság feltétele!
Köszönöm szépen minden játék-társamnak, ellenfelemnek, külön a kapusoknak, bírónak (külön Krisztiánnak) és persze a szurkolóinknak (főleg Rbknak 
) hogy elkísértek, lelkesítettek vagy éppen az állatot hozták ki belőlünk! ”A félidő második 10 percében a Partner volt aktívabb, Kispéter, Mecsei és Szabó is megdolgoztatták Vainelt, ám az egyenlítés nem jött össze a sárga mezeseknek.” Jó játékot & kellemes szurkolást, feel the power!
Egy "nadserű" Csapat!
statisztika:
2009-2010-ben Bp. Üzleti liga, “A liga” legjobb kapusa, csapat 3. helyezett.
2010-2011-ben Bp. Indoor Üzleti liga legjobb kapusa; Bp. Üzleti liga csapatai közül, szám szerint 66, közül az egyetlen kapus, aki 10 kapott gól alatt kapott: 9. Ezt az eredmény Molnár Lacival együtt értük el. Laci 7 félidőt védett 5 gólt kapott, én 9 félidőt védtem és 4-et kaptam. Átlagosan 26 gólt kaptak a kapusok. Vezettem statisztikát (http://www.uzletiliga.hu/eredmenyek/table.php?eid=112)
Kapus “pályafutásom” után…
Sajnos a focit abbahagytam egy másik sportért: a Hegymászásért. Minden vég valaminek a kezdete. Egyrészt nagyon sajnáltam, másrészt egy olyan másik világot engedtem be magamba, amit semmilyen más sport nem tud pótolni. Megtaláltam a Mestereket és a segítségükkel lépkedek feljebb és feljebb! Excelsior!
Pakolgatok a Kilátóban… igen néha nem megyek a Természetbe, hanem otthon maradok, teszem ezt most azért is, mert jön Hantos és lakható szobát varázsolok Neki…szóval pakolgatok és találok cuccokat. Azt hiszem, hogy elég sok cuccom volt / van / lesz(?), mert sok mindent csinálok és én ilyen kicsit gyűjtögetős vagyok. Szóval (1) újságokat is találtam, amiket ki tudtam dobni, egynémelybe előtte bele-belenéztem. Látom ilyen meg olyan szuper csapat hív Téged túrázni. Aham. A “Csapatnak” nagy része már nincs meg vagy máshol dolgozik. Konkrétan: a prospektusban 30-an voltak; a neten az aktuális névsor: 16 maradt a régiből, 10 új jött. Mi megy és mi marad? Igen, mi. Az eszme, az emberek, a kuncsaftok, a túrák, ami az elmenő szellemi terméke?
(2) kíváncsi lennék egy másik ilyen társaságra (őket is láttam egy másik prospektusban), de ők már nincsenek a neten “Csapatba” szedve. Talán másnak is feltűnne a látványos szuper Csapat szétesése. Lehet, hogy csak 4-en maradtak a 23-ból de akkor lehetne hívni: Fanatic Four-nak
Persze nem kell a szomszédba menni ilyenekért. Emberek jönnek-mennek, jobb esetben fejlődik, feláll, ha elesett, újrapróbálja, írkv-t iszik a Kilátóban. Súrlódik és egy kicsiszolt kőlesz vagy ha nagy nyomáson van, ritkán, akár Gyémánt is lehet.
Hmmm....
Tudjadmán’ ! - Vainel Gergely Gyula
Tudjadmán(ki), hogy Neked e tájék mit jelent,
neked mászófalat itt e ziától jelölt
kis ország, messzeringó trepnizésed világa.
Belőle másztam ki, mint hegymászásnak régi ága
s remélem, éksorom is e falba nyomom be.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy fal, nevét is, nehézségét is tudom,
tudom, hogy merre menjek, kik mentek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a gránitról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki mászógéppel száll fölébe, annak top rope e szikla,
s nem tudja, hogy szenvedett itt Lázár Pista;
annak mit rejt a top rope? húznak s nem eshetek,
de nékem bütykön, könyökön vérfoltot, szelíd anyád;
azt húzzák, át a koson és könnyen felnevet,
míg én dolgozok is, szögemért remegek,
nittet, biztos pontokat, falat, ki hívogat,
a hívás közt utakat, s a másodmászó halkan húzogat,
s mi föntről pusztítandó lavina, vagy kő-rgeteg,
az menedékház s Miro előtte áll, felnevet,
teli korsó kezében, körötte a sok Nebuló,
a Téry ház udvarán, havon hempereg;
és ott a csúzdapark, a régi kunsztok csusznyoma,
az utak színe számban hol sárga(fal), zöld(tavi) vagy vörös(torony),
s az horhosba menvén, a szikla peremén,
hogy fotózzak aznap, egy kőre léptem én,
ím itt van e fotó, de fönt e fotó se látható,
nincs klub, hol ez jobban megmutatható.
Hisz mászók vagyunk mi, akár a többi klub,
s tudjuk miben vérünk, mikor, hol és mikép,
de élnek pultosok is, Zsuzsi, Gabi szüntelen,
és Nebulók, akikben megnő az értelem,
Tanárikkal másznak, Oszolyon vizsgáznak,
míg MHSSZ-es oklevelet nem adnának,
s foltos kötelünkre majdan friss szóval ők emlékeznek.
Excelsior – én így szeretlek!
egy jó nap vége
(2011)
Tompa / Banan start
Nem korán, de mégis a többi mászóhoz képest korábban beszálltunk egy kinézett Útba a Tompán (Tupa). Szép téli utak sorakoznak itt, arra várva, hogy megkóstoljuk Őket. Bontsunk is egyet: Banán néven. Az eleje III -as körüli volt, habár a topó II-esre írta. Tátrai kettes – már csak mosolygok. Kb. -11 fok, árnyékban fogunk végig mászni, csak a tetején lesz napsütés. Nah, de először is, szálljunk be az útba: biztosítási pont csak a kunszt felett – remek. Nem remegek, de lefele mekegek: b… meg lábamról lejött a hágóvas! (Öreg hiba.Mégis 4 mászóból 3-nál így volt.) Így is meneget. A törpefenyő köztesként segített és máris elindult a csapat. A fűcsomókat már harapta a jégcsákány (igen, 32 fűszál már megtart) mehetünk feljebb és feljebb. (Excelsior befigyel.) Volt nyom előttünk, de ők kitértek a kuloárba, mi tartjuk a gerincet.
Tompa / Banan
Dávid néha rámszól:
nem lesz sok a sziklából? => Néha kerülünk egy-egy tömböt.
Nem is tudjuk, hogy milyen lesz az út tovább lesz-e még kellemes kis repedés? Hiába van hideg, mégis egy softshell + aláöltözet nekem elég.
Tapossuk az utat,
szinkronban mászunk,
néha meg-megállunk.
Jó tempót diktálunk.
2 óra 10 perc után kiszállunk. Az út egyszerű volt, követni a főgerincet: enyhe (banán) ívben.
Tompa - Banan út jelölve
Minden “kőtömbre” azt hiszed, hogy már a csúcs. Az egyik takarja a másikat. Folyamatosan azt hiszed. Pszichés edzésnek ajánlom! Persze, ha kinézel a “Klick” gerincére, akkor látod, hogy mi az újság. A két gerinc ugyanis a Tompa csúcsában találkozik. Itt már totálba kapjuk a szelet, ugyanis keletről fúj. Mínusz tizen egynehánynál az a tízes-huszas szél is rendesen tud hűteni. nagyon bejött. Köszi szépen! 
juppiiii - click to jump jump
Zuzupetáz a nyeregbe.
Végig konstatáltuk az utak kiszállásait, ismerkedünk a hellyel. Majd később egyeztetjük ezeket a topokkal. Beazonosítjuk a következő itteni úttervünket. A nyeregben találkozunk pár magyarral, készítünk a lengyeleknek egy csoport fotot, majd 3 perc alatt begyűjtünk még egy Tátra csúcsot: Oszterva. Innen elkezdünk nézni egy mega lecsuszást: a Tátra csúcsról egészen a Poprádi házig. Merész! Nem ma kezdték a srácok!
Augusztusban a nap még korán kel, meleg van este-reggel és hosszú órákat lehet a falban tölteni. Így történt velünk is.
Itthon a zöldben és Oszolyon az ember kibonthatja szárnyait. Megnézni meddig tud emelkedni. Szigorúan Daidalosz módjára, hiszen itt még minden felügyelet alatt van. Nincsenek távolságok se magasságok és bármikor, bárhol abba tudja hagyni az ember. De ha megjön a bátorság és társul egy kis kalandvágy, akkor kinyílik a Világ. Persze nem árt felkészülni, ahogy csak lehet.
Maixkante topoja
…amikor augusztusban felnéztem a majd 1000 méteres falra, akkor már nem először láttam. Többször köszöntem Neki és már a gleccseren is jártam, tudtam merre van a lejövet, hogy az utolsó felvonó 17.10 kor indul Hunerkogelről, hogy nagyon jó illata van az ottani erdőnek és hol lehet csapolt sört kapni.
Korán keltünk és jól bereggeliztünk (házi kolbász, sajt, tegnapi főtt maradék.) Így az első napsugarak csak elég későn értek el minket. Persze azért is, mert a Niederes Dirndl gerince takarta a keleten kelő napot. Később a kémény is segített a nap takarásában. Mondjuk ennek ellenére is sok folyadékot ittunk, de meg mielőtt továbbmennék kitérnék a
ünkre, amit még előző való este gondosan összeválogattuk. Reggel csak egy végső ellenőrzésre került sor. (Ekkor került ki az SLR-es fotógép a táskából. Grrr.) A táskában (30 literes) csak nagyon alap dolgok voltak.
- 2 x 1,3 liter folyadék (pezsgőtablettás) – szívókával,
- néhány csoki (szendvics nem)
- esőkabát
- softshell
- bakancs – mindenki a sajátját vitte a beülőn (D-set vittem)
- 10€ + bankkártya
- Kis fotógép
- 2 topo – a csekkelések során szó szerint ronggyá használtuk. A másikat meg “elfújta a szél, elfújta a szél a topom, oh-oh-oh” (modern talking )
- eü csomag
- 60 méter kötél (9,7mm)
- 4 kihosszabítós expressz
- 5 sima expressz
- pár friend
- éksor
- alapfelszerelés
- Peti
- Gergely/Jzy
Csillagos kelés. Gyors kaja. Indulás. Előttünk csak két fejlámpás világított a sötét ösvényen. Kíváncsian várom, mikor térnek le, de jó sokáig együtt mentünk. Az út a Dachstein Südwandhütte (1910 m) mellett vitt el, innen visszanézve láttunk még pár fejlámpást. Egy morénán és egy A – B-s via ferrátán még bolyongtunk és már – már lehetett is látni azt a piros / fekete színű követ is, ami a beszállás pontos helyét segíti megtalálni. Halványan már mállott a pity és a megnyugtatóan mosolyogtam: az útban mi leszünk az elsők. Így is volt kőhullás.
Fekete / piros színű kő - a beszállás jobbra fenn a hónyelvnél.
Utunkat 1929. szeptember 9-én nyitották, ennek egy variánsát másztuk. (Kurt Maix és Wolfgang Höfler) A régi útban legalább két omlós rész van. Az új rész ezeket kerüli el. Nemegyszer hallottunk kőomlást, szerencsére ezek elkerültek minket, így is iszonyatos hangjuk volt. Konkrétan a két gerinc között jöttek le kövek, amit lehet, hogy mászó partyk okoztak, akik a Niederes másik oldalán másztak. Ez a „vájat” segített a kommunikációban, jól felerősítette a hangot (nem kellett walky-talky…ill climby-talky.) Kőomláson kívül volt gleccser leszakadás is. (pic1, pic2) Szerencsére még régebben, de hogy milyen erő munkálkodhatott, arról csak fogalmunk volt a hatalmas masszív hótömbök töredezettsége láttán.
Végre a fal aljába értünk, megvan a hónyelv is – már a topon vagyunk! Ott egy nitt! Mégy egy! GO! 6:30 a.m.
IV-essel kezdődött, ezt jó ráhangolódásnak éreztem: a vízszintes világból függőleges lesz. A mászás eleje nagyon jó tempóban ment, már itt találkoztunk V-s résszel, hűvös volt, de bemelegedtünk, szél se volt csak kicsit később fújt. Egy aluöltözetben voltam. Egyszerűen élveztük a szitut. Azt hiszem nem foglalkoztam mással, mint a mászással, hogy ott vagyunk és élvezzem a szép, elterülő kilátást is.
4. kth
Napközben le-letekintgettünk a szikláról és rengeteg autót láttunk, pedig hétköznap volt (kedd). Valahol ott parkoltunk mi is, de most már itt vagyunk. Utólag kíváncsi vagyok, volt-e aki kiszúrt minket a falban 2 * 1,8 színes métert észrevenni sokszor 1000 m között. Az ötödik hosszban 7:18-kor voltunk. Megjegyzem, hogy az utat nem tudtunk 100%-osan követni a topo segítségével. Legalábbis azt nem, hogy a topo szerint melyik hosszban vagyunk. Így vettük észre, hogy kulcshosszat már átmásztuk és a 12.-ikben vagyunk. Ez a 12 közül 7 kötélhosszban stabilan maradt az V-s erősség csak egy pici helyen volt könnyítés. Viszont az erejűnk teljében voltunk.
Érdekes, hogy milyen hamar meg tud változni az ember, szükség esetén. Eddig ódzkodtam az A0-ás mászásoktól, nem akartam. (nem mászós olvasónak, A0: megfogom a kötelet, expresszt vagy rálépek a nittre, valami kis trükköt alkalmazok mászás során.) De 22 kötélhossznál ezt már nem lehet így csinálni. Itt mászni kell, „gyorsan”. Nincs annyi idő a szépségre és sokkal jobban is fáraszt. Peti mondta, én itt jöttem rá.
A 12.-ben meg is álltunk egy pihire. Itt elfértünk kényelmesen: leültünk, majszoltunk, konstatáltuk, hogy az út (majdnem a) felében vagyunk. Megnyugtató érzés volt látni, hogy fogynak a méterek. Innentől már könnyebb. Az idő kellemes volt. Háttal ültem a napnak, hogy ne égjek le és hátha kevesebbet kell így innom. Nem sokat időztünk, tényleg csak annyit, hogy ülve kapjuk be a csokit és bekentük magunkat naptejjel. Kihasználom a hosszú hajamat: kitűröm a fülemhez és így a fülemet nem kell bekenni. Egy kicsit hülyén nézek ki, de legalább nem kicsit. (Lásd a foton.) A homlok fölé sem kenek, hogy az izzadtsággal együtt ne follyon a szemembe. Nah, GO! (10:58 a. m.)
A következő hossz egy széles, perem sétálós volt, mégis volt köztünk 1-2 köztes. Majd jött a 100 méter kémény, ami enyhén visszahajló volt. Aljában vastagon hóval. A szél a mászás során alulról felhozta a hideget. Mindkettőnk megtapasztalta, milyen áthajlásos kéményben alkar görcsöt kapni. Nekem kimondottan érdekes volt, hogy a két középső ujjam szintén begörcsölt (sajnos nem most kerestek Spiderman kaszkadőrt, pedig esélyes lettem volna, olyan szépen megcsináltam a hálóvetéses kézmozdulatot), ahogy kifeszítettem a másik kezemmel, úgy ment át a görcs is másik alkaromba, szintén az ujj kombinációval. Akkor nem volt vicces… főleg, hogy előmásztam és még egyszer megcsinálta.
A kémény után balra tendáltunk és egy szép kis reibung táblán találtuk magunkat. Ez kb. IV-es lehetett. Viszont nem volt örömujjongás, amikor egyikünk se talált semmiféle szöget / nittet a (feltételezett) stand közelében. Talán érdemes egy nagyon kicsi távcsövet vinni magunkkal, amivel ki lehet szúrni a szürke falban az ezüstös nittet. Ami a topon 5 cm az a valóságban 30 méter, annyira nem lehetnek pontosak. Mindenesetre kb. 2 felé lehetett menni; Peti a megérzését használva néhány perc múlva örömujjongásban tört ki. Megtalálta a kb. 100 méteren lévő egyetlen nittet – Good job soldier! 13:58 p.m. Elképzelhetitek ez milyen jó érzés volt. Nagyon. (Most még) Nem kellett új utat nyitni az ismeretlenben. Ju-huuu! Talán el is érhetjük a levonót és nyugodta(bba)n mászhatunk tovább.
II-III as szakaszok jöttek, ennek is megvan a maga keresztje, itt is kell köztest szúrni! Néha már láttuk is a csúcskeresztet és folyamatosan azt hittük, hogy az utolsó – utolsó előtti szakasz jött. Pedig még 4 stabil IV-es jött, egy helyen V- -os beütéssel. Kitett is volt és talán egy picit áthajlott. Már annyit másztam gondolva, hogy az utolsó kötélhossz jön, hogy lassan immunis lettem rá. Még ká messze van! Egy ilyen szakaszban Peti kiáltására lettem figyelmes. Amilyen gyorsan tudtam behúztam minden kötél maradékot és vártam a rántást. Vártam. Csak nem jött. Egy másfajta kiáltást hallottam: kivehetsz! Gyors kötélbehúzás, mászom, a köztesek lazán így akármerről kerülhetem a soron következő tömböket, egy olyan repedést találok, ami mögé beférek teljesen. Innen felhúzom – tolom magam. Rálepek egy reibungos részre: nincs felettünk más!!!
Felértünk. (15:30 p.m.) Azt hiszem soha nem esett olyan jól kiáltani, mint ott akkor. Minden benne volt, amit egy torok ki tud adni. És rájöttem még valamire: Peti is ezt csinálta!
 Hohes Dirndl tetején |
 |
A Hohes Dirndl teteje 2829 méteren van és a keresztfára ez a szép mondat van bevésve: „Nur gott ist über uns”. Felszusszantunk egy kicsit. Csúcsérzés, szétnézés, mászó cuccok elpakolva, még egy csoki, felkészülés – az út második felére. Két sor megjegyzés a csúcskönyvbe, ereszkedő stand keresése és ismét kötélen. Ereszkedés. A standból 2 felé lehetett menni: a kuloárt válasszuk. Ereszkedés után egy párkányon vagyunk. Se nitt, semmi ereszkedő rész. Újra húzhat – de csak a kötelet húzzuk le. Meg megunkat: huu-dehüjék vagyunk, a másik úton kellett volna ereszkedni.
Gleccseren a síút felé
Habár előzőleg megkérdeztünk egy echte német mászót, hogy mit ír a topo a lejövetről, neki sem volt egyértelmű. Ugrunk egyet-kettőt a kuloárban, kicsit lefelé másztunk és néhány méterrel lejjebb eszközöket találunk a falban: 2 mikro ék, egy szög, mindez átkötve egy, majd még egy kötélgyűrűvel, benne egy karika. Összenézünk: végre mosolygunk: jó helyen vagyunk vagy más is megszívta? Ereszkedünk tovább, aztán onnan már csak meredek séta. Végre a gleccseren. 16:50 p.m. Csákányunk, időnk nincs. Tudjuk, 17:10-kor van az utolsó felvonó. Egy kicsit aggódom, inkább a gleccserszakadék feletti traverz miatt, de errébb bakancssiklásra veszem a figurát. A kiérünk a gleccseren gyalult sí útra. 17:01 p.m. GO! Elkezdek futni, néha megállok, mert a napi vízadag kevésnek bizonyult, úgyhogy a gleccservízből iszom. Végre nem pálik már a szám. 17:14 p.m. a felvonónál – fuk. (Hunerkogel 2687 m) Egy munkásember pakol. Gutten tag, ich bin müde climber, lift? Nem volt egyszerű menet, mert csak bankkártya volt nálam, de végül sikerül. Hatalmas megnyugvás a liftben. (@Réka: picit olyan volt, mint a Mont Blancon )
Itt már csak annyi dolgunk volt, hogy eldöntsük melyik széken, milyen pózba igyunk meg sörünket. Szembe volt a Maixkante – Salute! Megbeszéltük a tanulságokat és néztük a még mindig napfényben úszó hatalmas élmény falat.
I’ll be back!
topo – bergsteigen.at
német nyelvű beszámoló, képekkel
google-maps
(nem minden fotót mi készítettünk)
…legutóbb nem tudott mindenki eljönni, aki szeretett volna, így ez a diaporáma az előzőnek az ismétlése. Persze most is soXeretettel van a meghívás, a rövid (kb 15 perces), de annál szebb diavetítésre. Igen, igazi analóg fotók! a Magas-Tátra ormaiból, az Alpok fehér legelőiből és túlnyúlunk az északi sarkkörön túlra is.
időpont: 2011.12.09. 20:00
helyszín: Mészöly utca 1.
Excelsior klub
(zene)
2012/05/17
szpajder
