Wilder Kaiser – Weg der Freunde (VI-, 1100 HM)

“Gyors autóval, száguldó lóval”
Irány a hegyek
Samsarából kitekintek
“Olyan unalmas, hogy mindenki izgul, érdekes lesz-e az új”

Van új a nap alatt?
Van, ami ismétlődik?
Körbe-körbe vagy van kiút?

Gyere, ülj le mellém, valamit írok, egy jó zenét ide koppintok. Válassz magadnak megfelelőt:
chill out / post rock / magyar akusztik.

Most, hogy így ülünk, álljunk jót magunkért. Köszönet mindennek, ami összehozta a feltételeket. Mindennek. Az apró dolgoktól a „nagy.ok.ig”, az időnek, az időseknek, az újaknak, akik régiek voltak, a szállásnak, ahova szerettünk volna menni, de nem fogadott. Lefogadom, hogy ahova így kerültünk, jobb nem is lehetett volna. Szilvia, a ház vezetője egy szív-ember és körülötte ezt mindenki átveszi. Szilvi a motorja a helynek. Köszönet Attilának, hogy a körülményeken így keresztülment. Így ment keresztül. Unka is velem volt, köszi. Sok mindenkire gondoltam még előtte vagy utána, de közben másztam.

Mit is ad a mászás?
Meghozza a jelen.séget. Az itt levést. Ami olyan ritka: a fókuszunk az itt és mostra koncentrálódik. Megjelenhet a flow.
Nem az adrenalinra vagyok kíváncsi, más hajt(ók dala. ~ Miattad kelek, érted csinálom. )

Kufstein. Megérkezünk a parkolóba. Az autóút gyorsan eltelt. Csak a célt láttuk: Kufstein.
A hegyről jön le két jó barát.
Lengyelek.
A hegyre megy fel két jó barát.
Magyarok.

Balance.
Bor nélkül.

Víz lenn: tócsák.
Víz fenn: felhők.
Eső nap esetén esőnap.

Volt erre példa, hogy HoheWandra direkt esőben mentünk mászni. Ugye Atti? Ez is felkészülés. A nagyra, a hosszúra, a fejben lévő játékokra, az elfogadásra, a kipróbálásra, az ismeretlenre, hogy ismerős legyen.
F e l f e d e z é s.

Utólag láttam csak a túrautat, amin mentünk. Mi is volt benne a felfelé lévő sima földes autóúthoz képest? Plusz szint, plusz méterek. Persze mikor csináljuk, ha nem akkor, amikor az ember ereje teljében van…

Lassan megjelenik az encián. Végre magasabban vagyunk. Valami tisztább. Erdő. Fenyő. Zöld. Szippantás. Csurgó. Patakocska. Találkozás. Csend. Zúgás. Levél. Sárga. Zöld. Kék. Barna. Kéreg. Kérlek. Vándor, kérlek vigyázz rá.
Tudd a dolgot.
Tudd az (m)értéket.

Nini, egy templom. Áh, itt a menedék.ház, de mi a következőbe megyünk. Már csak 15 percre vagyunk.
Gyalog-galhopp és máris az ott itt lett.

Házban. Szilviának és társainak beköszön a két Hungarian climbers. Emlékezik pár magyar mászó nevére.
A háznál kinn tele van tibeti lobogókkal, benn tankák díszítik a falat. Meg egy ima-malom a bejáratnál. MMMMMMegpörgetem…

Este van már 8 óra, ég a világ a menházban.
Megvacsizva.
Lepakolva, újrapakolva.
Egy fincsi nagy adat spagettit benyomtunk.
Mellettünk csak hölgyek/asszonyok.

Hol vannak a férfiak?
Mit csinálnak a nők?

Kérek egy szendvicset „reggeli” helyett. Ezt majd a mászóút végén, a csúcson fogom megenni és nagyon jól fog esik. Attila is tud belőle falatozni, kivéve az uborkát, hogy ne csak a csokit majszold.
Az egész fal nyirkos. Köd volt szinte egész nap a falon. Korán vagy később keljünk? Hagyjuk száradni vagy pedig menjünk vizes falon? Az idő vagy a biztonság? Mi a biztonság? Ki a biztos?

Indulás. A táska kisebbnek tűnik, de mire felveszem hajnali 4 fele a hátamra, addigra rendesen kihízta magát.
Tiszta sötétség.
Fejlámpa.
Erdő.
Eredő erő.
Serceg a kavics a talpunk alatt.
Csak néhol lehet kilátni a fák közül.
Az első ég bámuláskor egy hullócsillagot látok.
Rendben, most már mehetünk.

Csillagok, csillagok, mondjátok meg nekem…

Elhagyunk pár vízszökést, a völgyből befordulunk a fal felé.
Attila meglát egy világítós szempárt. Sasol. Pedig csak zerge.

Tovább, tovább, tovább,
Fel a csúcsra cimborák.

Ki a magas zöldből, át a hullámos zöldbe.
Még sötétség honol.

Egy olyan vadászház áll előttünk, ahol… akármikor élnék. Udvarában egy vizes csörgedező kúttal. Kortyolok. Próbálok betelni. Visszafelé is megtesszük mindezt, akkor már sötétség honol. A völgyből befordulunk a fal felé.

Belépünk az óriások világába. Megjelenik pár tábla, a rejbung, falak, óriási falak… Utunk falrajzával azonosítom – fejben. Ez lehet az? Még egy kicsit arrébb.
Attila nézegeti a GPS-t, egy csermely csörgedez, keresztezi az utat. Több kőbaba. De nem a mienk. Vissza egy tizenvalahány métert. Fel.
W.G.D.F. felirat a kövön, mögyök, föl, mert jó helyen.

Világosodik. Kékellik a távoli táj. Felhő nem volt, de mire szárnyra kel a nap, addigra fehérséget is hoz magával. Mozgó felhőt. Gyűjti a hegy. De jó, így nekünk szárad a fal. (egyelőre)
Előttünk még egy utolsó hupli. Azért egy 100 méter szint lehet. Egy kis sziklás részt megmászunk, fenyőbe kapaszkodás, itt út? Bal híján jobbra, fenyő-harcolás, nem erre kellett volna jönni, de most már menjünk, vizes minden, Attila harcol elől (hányszor láthattam ezt?), forduljunk vissza, ne, menjünk, mostmárcsakazértis, már csak 3 méter fenyőn járás. Régről tudjuk a vízen járni menőbb volt.

Kijöttünk.
Iiiigen. Mosolyog a szám.
Itt a tábla előttünk.
Itt a hófolt.

Itt kezdődhet a menet. Eddig picivel több mint 7 km mögöttünk. Egy picivel több mint 1 km felettünk. Mennyi is ez? Mondjuk tegyél kb. 36 db 10 emeletest egymásra. Ilyen magasan biztos jó lesz a kilátás. (Emlékezzünk pár sorral feljebb: Mozgó felhőt. Gyűjti a hegy.)

Hatalmasság előttünk. Nem látjuk a teljes utat, csak egy részét. Az is csak kb. az egynegyede. Nézzük. Most még csak fejben másszuk. Ott vannak a nittek, eleje okés, megvan. Traverz egy ideig, aztán fel egy repedésen. Mi sem könnyebb, mint vizes falon egy VI- os úttal kezdeni. (Átlagba 8 méternél többre jött ki a nitt távolság.)

Horizontálisból vertikális.
Majdnem ugyanaz. A gravitáció másképp működik. Newtone óta tudjuk is. Első nitt akasztás, hu-huuu, “Olyan unalmas, hogy mindenki izgul, érdekes lesz-e az új”, nos, rendesen odatett nekem ez a kis vizes utacska, az összes koncentrációmat bevetem, megfontolt lépések, közben meg bennem is munkálkodik, hogy az idő nem vár. Elindult hát. Egy kicsit le-fel táncolok a traverzban, látok itt-ott egy nagyobbacska lépést, ami igazából talán 2 ujjpercnyi – sincs. Aztán a travezből egy fellépés egy táblára, felnézek, iiiiiiiiigen, ezt akarom. Egy vizes piazós repedés. Fincsiiiii. Köszi Attila, hogy mehettem az első hosszba. Még jó, hogy nem I. Zolival mászok, mert ő szereti az első hosszt mászni és neki “kellett” volna adni ezt a szép részt. Mindenesetre próbálkozom. Sikerül megfogni egy pikkelyt, de a belseje vizes. De jó, kreatívabbnak kell lennem az átlagnál. Ezt hogy akkor.

Az ismeretlen. A tapasztalás. A tapasztaló. A tapasztalat. Mindent fel-fal-ó. Egy ideig számít a tapasztalat, aztán majd elmúlik az is. Minden más, minden ugyanaz. Megszokások. Leszokások. Megváltozások. Sok. Kevés. Elég. Valakinek. Mindenkinek. Senkinek. Bárkinek.

Van nálam egy két friend. Pont ide illik (pont az, amit megfogtam,) a belső repedésbe. Bekattan, tart. Tovább mászok. A vizes falat nem lépem meg. A repedésbe próbálom magam alá tekerni a lábam. Valami sikerül. Fogni is a falon. Pedig avatatlan szemekkel nem nagyon látható, amit fogok. Nem ficánkolok. Nincs nevetni való időm. Most mosolygok. Okés a lépés megvan, nincs (nya)fogás. Akkor most a következő jön. Kezd megjelenni a hajszálnyi fókusz. Láb kivesz. Feljebb. Tart? Teszt. Átment. Már nem figyelek másra. Attilának még egy utolsó üzenet, mert nem biztos, hogy jól lát. Figyelj!
Lábam nem teszem még mindig a vizes falra, mert az ottani fehér zuzmócskák csúszkálóst játszanának velem. Kipróbáltam. Valahogy feltolom magam a repedésben, a kezem befér. Szorítok egyet a csuklón, másik kézzel feljebb, lábbal magam alá lép. Kitol. Kifúj. Ok. Nah, most már csak 1080 méter van vissza. Itt egy nitt, akaszt. SzuperZSÁK. Nincs ziazsák. Sosevolt.

Egy picit könnyebb lesz feljebb, mert megjelenik egy tornyocska és arra kitámasztok. Egyik lábam itt másik ott. Most már gyorsabb. Fentről szép lett a hossz.
Máris stand, kivehetsz.
Attila utánam.
Attila mellettem.
Előtte szép reibung. Eddig nem szerette. Most se, de legalább csinálja. Vizes a pálya.

Attila
– megérkeztem – tényleg én jövök… második hossz – totál reibung, 55m, vízlefolyás – mindenhol nedves – szuszog, nyög, tapos – sehol egy kis “segítség” repedés, lyuk – BÁRMI!!!! – semmi – ami jó lehetne azon meg csorog a víz… nem baj, kitolom – még “nemcsalok” 🙂
– MEGVAAAN! szerintem életem eddigi legküzdősebb kötélhossza volt a maga vizes VI- reibungjával, de megvan – örömboldogság és órára nézés – sietni kellene – “tökölünk” érzés, de csak a 2 kulcshossz volt basszameg – megnyugodtam 🙂
– kezdem érezni, hogy keveset másztam a cipőben – lefordítva – qvára kezd fájni és zsibbadni a lábam (2. hossz)

A következő jó pár kötélhosszt már nem tudom ennyire pontosan leírni, biztos, hogy könnyebb lett az út. Volt szenvedés. Már nincs.
Próbáltunk szinkronban is mászni. Azaz egyszerre másztunk, ha az ember “ural” egy fokozatot (és nem a hegységre gondol) kicsit lejjebb adja és akkor ott lehet szinkronmászni. Felgyorsíthatja a hosszú utat. Azért érdekes volt egy két IV-es fokozat. Egy dzsuvás részre is emlékszem, aztán kiértünk egy simább részhez. Itt egy kis harapnivalóra megállt a csapat.
Még az út negyedénél se járunk.

Attila
– hosszok mennek, kopnak szépen, jutunk egyre feljebb.

Aztán egy kicsit tovább, a következő kunszt (10. hossz) előttig gondoltuk, hogy szinkronmászunk. De az előttünk lévő tábla másképp rendeli. Ati elől, kéri, hogy figyeljek. Természetesen. Újból biztosításban. Azért a kötél nagy része a táskámban, felgöngyölítve. Váltunk egyik stílusból a másikba. Változás örök.
Hol léptél le erről a tömbről?
Aha!
Attila beköti magát egy standba, felhúzza a kötelet és előttem ismét egy szép rész. Mondom ezt már közben is, meg fenn is, amikorra megmásztam. Úgy látszik, a nehézségek adják meg az út gerincét. Ebből tanuljuk a legtöbbet…
Egy kis repedés, egy kis áthajlás, egy kis malőr, egy kis táncolás a falon. Élvezetes hosszok vannak itt, kérem szépen. Ati folytatja. Fellép, eltűnik aztán valamikor a walky-talkyba mondja, hogy stand, kivehetsz… Megyek utána.

Attila
– 12, 13, 14 hosszokba tervezett szinkron kimarad – a miatt a bizonyos csuromvizes és “milyen négyes, fasszom” érzés miatt 🙂 🙂 emlékezetes hosszok – nem jó a vizes reibung és “hányasttudszmászni” gondolat motoszkál 🙂 és jött a gondolat a kezdő teremben mászó ismerősről aki “6b-t azt stabilan tudom” – az, hol, mikor… 🙂 majd saját magamról is – amikor teremben stabil VI-VII tudással lefostam a bokám a banán rámpáján 🙂 jajjj – ki gondolta volna akkor, hogy ilyen gondolataim és emlékeim lesznek majd egy 1000+ fal közepén pár év múlva.

Itt van egy nagyon érdekes IV-es. Arra emlékszem, hogy egy “plusz” biztosítási pontot is betettem. Amikor vizes az egész tábla és traverzba kell menni, szép kitett azaz jól lelátni a mélységbe, és a kőzet se igazán kompakt… hmmm fincsi… megvan. 2 nitt, azaz stand. Okés. Jöhetsz Atiiiii!!!!!
Mi jön Atinak, ha nem egy széééép hosszú reibung tábla? Keresztbe.
Ez is megvolt.
Csere.

Aztán én előre, nagyon nem emlékszem, ez milyen volt. Aztán Attila és mivel nem tett sok köztest ebbe a hosszba, így:

Attila
V+ 35m – reibung – alatta a standban elhangzik a mondat, amit nem akartam hallani “rajtad van a több cucc, ne pakoljunk, toljad” 🙂 🙂 “b+ Gyuszómuszó 🙂 ” 🙂

A barátok miért is vannak? 😀
Egyébként szépen kitoltad ezt is.
Megyünk a könnyed úton, hol is, Ati?

Attila
Elértük a lefele utat keresztben… kezdett elfogyni a power…de innen “már csak egy HoheWand”.

Aztán kezd befelhősödni felettünk. A HoheWandnyi táv végül is 5 kötélhossz. 25 kötélhossznál már mondhatjuk a végének. Persze ezen a +200 méteren is kell még figyelni és koncentrálni. Sőt jobban. Hiszen eddigre el is fáradhat az ember.

Attila
– 22. hossz V+ enyém… Szép hossz! Nem reibung, jó mászás!!! “Felébreszt és elfogyaszt” – teljesen lemerített.
– 23. hossz másodban – kéz, láb, csípő görcsök – izgi egyik kézzel kapaszkodni a másikkal eszközkiszedés közben begörcsölni és nyomi pózban valahogy kapaszkodás közben a combomon kiegyengetni a görcsölt ujjamat 🙂
– 24. hossz – utolsó elöl – elindulásnál 2-3-szor görcsölt a kezem, mire meg tudtam fogni az első fogást 🙂 totál kész – minden – nem nehéz, simán megy, de minden lépésben remegek már…
– MEGLÁTTAM az utolsó standot!!! – ez volt a legjobb érzés az útban – felszakadt – elfogyott – elértem – megcsináltam – sikerült… az utolsó 5 méteren nyeltem nagyokat igyekeztem visszafogni a könnyeket – mert azért még jó volt látni mit fogok/lépek – de végül csak rákerült a szorító a csavaros karcsira – azaz megérkeztem – és el is hittem – fejben is megérkeztem. Valahogy a várt eufória elmaradt – inkább megkönnyebbülés volt, csak nyeltem a könnyeim, hogy le tudjak kiabálni még egyszer utoljára (ma) – hogy “STANDKIVEHETSZ”… kellett egy hosszú perc, hogy kijöjjön a hang 🙂 és mivel a walkie-talkie lemerült az elcsukló hang nem volt opció 🙂 de lenyeltem, összekaptam magam – lekiabáltam és felszabadultam 🙂

Az utolsó hossz kivételével az utolsó 5 kötélhosszban mindben volt V-ös betét. Szóval tényleg helyén kell maradjon az ember esze. (Nemcsak a fokozat miatt). Figyelnie, hogy amit fog, azt rendesen fogja, amit lép rendesen lépje. Miért is? Mert ha fáradt, akkor a koncentráció másképp működik. És a mászáshoz bizony kell koncentráció. Fej-játék, amiben el lehet fáradni. Koncentrációval együtt jár a koordináció, a pontos lépés, fogás. Ez pedig alappillérei a mászásnak. És pillérek nélkül nincs stabilitás.
Nem lehet csak úgy kezünkkel – lábunkkal csapkodni, mintha úszkálnánk :D. Boldogságban persze lehet úszkálni. (Happiness is a decision.)
Nekem jutott az utolsó hossz.
Könnyű
Könnyed
Lendület
Lépkedek
Megyek felfele
Meglátom
Nem csodálom
Napos oldal
Ooooh, beszép
Ordítani
Itt a tetején. Kiadni, megtartani, elengedni, levinni, eltenni, lerakni, semmibe meredni.

Eltelik az idő,
gyűlnek az újabb felhők.
Sötétségből világosságba.
Világosság sötétség

Meghozzuk a döntést. Ereszkedés helyett körbe megyünk le. Nem olyan egyszerű az itteni ereszkedés és a néhol vizes-taknyos helyen lefelé mászogatva nem biztos, hogy a legbiztonságosabb ebben az állapotban. Igaz még nem pontosan tudjuk, mit is jelent ez távban és időben, de jobb a biztonság. Most már túl vagyunk, azaz ez a fele.
A gerincen jelöl egy utat, mi látunk pöttyöket és kőbabákat, ami az utat jelöli.
Elindulunk.
Mindig csak az úton.
Megérkezünk-e?
Változatos fel-lék. Néhol lendületben, néha kézzel támasztva, a gerincen maradva. Gyönyörűség ez a gerinctúra. Találkozunk zergével, szalamandrával, magunkkal.
Nyeregbe érezzük magunkat. Igen, hiszen pont ott vagyunk, itt le egy via ferratan.

Leereszkedünk. Völgyekkel arrébb.
Miután elmúlt a sziklás rész, felhívjuk Szilviat. Mondjuk, hogy minden okés. És ha lehet, akkor tegyen félre egy kis kaját. Semmi gond, 23-ig biztos fenn van. Oké, bye.
Kaindhüttébe betérünk. Egy radler, hogy legyen a hasban.

Aztán a naplemente itt ér minket. Eddig ki se látszódott a felhőktől, de már most nyugovóra is térne. Hosszú napja volt.
Megnézzük, kortyolunk, felnézünk, fejet hajtunk, kortyolunk, mekkora hegy, mekkora szikla, mekkora pontok. Pont itt.
Elindulunk egy úton…

Attila
-patakmeder – beszállóhoz út – foskész vagyok, Gyuszómuszó szuperhíró – felmegy a botokért – én maradok a fal aljánál és hallgatom a patakot, az erdőben csörtetést és csak “hagyom” leszállni az estét…
…
– hol van már a vadászház???
– ottvan – VÍÍÍÍZ – jajjjjjjjdefinooooom
…
– hol van már az elágazás – még csak az 5-4-3 patak…
– hol van már a lenti ház
– ottvaaaan – innen már “csak fel kell menni”
…
– HAZAÉRTÜNK – fények – TAPS – mindenki nekünk örül és gratulál – nagyon, nagyon jó és megható érzés – de ez már sajnos nem tud kiülni úgy az arcomra, ahogy “illene” válaszolni – teljesen elfogytam – fejben, fizikailag – mindenhogy IS 🙂 de MEGÉRTE – nem kérdés!!!!
– A kaja fantasztikus – bármi is volt az 🙂 – a sör mennyei! A mozgás szenvedős az érzés túlélős 🙂
– Az éjszaka nem jó – a kimerültségtől nem tudok pihenni 😦 rengeteg ébredés – nézelődés
…
– Reggel – társaság – kávé – mosolyok – kérdések – kedves szavak. El sem hiszem, a nevemen szólítanak a háziak, érdeklődnek, gratulálnak – az a kedvesség, ami árad – egyszerűen nehezen befogadható, már – már nem természetes, hihetetlenül jól esik! Csakúgy mint a kávé és a zabpehely 🙂

Hosszúúúúúú
Reggel meditáció az erdőben
Kis napló
Nagy szavak
Bőséges reggeli
Gyors lemenet
Kufstein. Megérkezünk a parkolóba. Az autóút gyorsan eltelt. Csak a célt láttuk: Budapest.

A hegyről lejött két jó barát.
Túl a barátságon ☺