“A mai korban ugyanis a tönkfelületnek egy részét elöntötte a tenger. Elöntötte azokat a keskeny, mély csatornákat, amelyeknek a szigeteket egymástól elválasztják, aztán sekély víztükörrel elöntötte a Hudson-öböl területét…. Ezt az egész nagy tönkfelületet, amelynek déli határa körülbelül az amerikai nagy tavaknál van, összefoglaló néven Laurenciumnak szokás nevezni. Némileg meg kell ismernünk, hogy megértsük a jégvilág természetét, a sarkutazók fáradságait, katasztrófáit….
Az északi sarkvidéket tehát a melegebb égövek világától nemcsak az különbözteti meg, hogy itt sok a hó, a jég, a tenger befagy stb., hanem az is, hogy a diluviális jégkorszakban a partvidékek fjordos partokká alakultak, a szárazföldek belsejében pedig a jégtakarók működésével finnországi, vagy canadai típusú, millió és millió tóval csillogó, tökéletlen síkságok vannak.
Egészen más világ ez, mint a mienk!
…
Hogy lehet az, hogy ezen az őskontinensen a folyók még ma sem tudtak rendes medret, völgyet készíteni?
Ennek az az oka, hogy a legutolsó geológiai korszakban, az úgynevezett diluviumban vgy pleisztocén-korszakban ezt az egész nagy területet elborította a jég, úgy, amint ma még mindig elborítja Grönlandot. Óriási jégtakaró volt ez, több ezer méter vastagságban fedte a tönkfelületet s lassan tolódott ki saját súlya alatt a tenger felé. Az óriási jégtömeg aztán az egyenletesen lekopott területet még tovább koptatta, de most különböző mértékben, a szerint, hogy milyen kemény volt alatta a kő. A kemény sziklák dombok alakjában megmaradtak, a puhább kőzeteket mélyen bevéste a munkálkodó jég. Így keletkezett tómélyedések, a tenger partján fjordok. Északon oly hatalmas volt ez a munka, hogy tönkfelületet a bevésődő fjordos mélyedések szigetrajjá bontották fel. “
“Az észak-nyugati átjáró kérdése a tudomány szempontjából teljesen meg volt oldva. Már azt mondhatnám, csak bravúr, csak hősködés lett volna még tovább is erőszakolni, hogy valami hajó jusson keresztül itt a szigetek közt. Megtörtént ez is később, de ez már a legújabb kor felfedezéseinek történetébe vág, amikor, sajnos, már a tudományon kívül valami más is, vonzotta az embereket ide: a hősködés, a virtus, a sportolás. Hasznát veszi ugyan ennek is a tudomány, de amint az alpi turáskodás csak kivételes esetekben szolgálja helyesen a tudományt is, azonképen az újabb kor sarkvidéki hősködései sem valami nagyon érdeklik a tudományt. Persze tisztelet a kivételnek.”
“Ez a nyurga, csepűszín-hajú, de acélizmú legény Fridtjof Nansen volt, a sarkvidéki utazások legelvetemedetebb, vakmerő, szinte az őrűltségig vakmerő hőse, akit még nemcsak az igazi tudományok eredények csábítottak ezekre a vállalatokra. Nansennek különös jó tulajdonságai voltak ehhez. Rettentő nyakas, elszánt ember, de a mellett csodálatosan kis igényű. A legkomiszabb koszton megél minden baj nélkül s a legfurább táplálék sem rontja el a gyomrát, a mosdás kéjétől hónapokra le tud mondani minden nehézség nélkül s acélizmait mindig a végsőkig szereti igénybe venni.
…Akik tervéről hallottak, kijelentették, hogy Nansen bolond. “
Fotók: Fortepan/Cholnoky Tamás, könyvből részlet
Jártamban - keltemben... 